Trianon 100

Ma száz éve íratták alá a győztes hatalmak az első világháborút lezáró trianoni békediktátumot, melyet a vesztes magyarság csak kényszerből tudott elfogadni. Az alábbi bejegyzéssel 1920. június 4-re emlékezünk.

Az ezeréves történelmi Magyarország a honfoglalás óta adott otthont a magyarságnak és azoknak a népeknek, akik ebben a szép hazában éltek velünk együtt hosszú időn keresztül.

A Kárpátok hegyvonulata védelmet biztosított az itt élőknek, a vizekben, folyókban gazdag és kiváló minőségű termőföldekkel és természeti kincsekkel rendelkező területek pedig a megélhetés forrását jelentették.

A magyarság a hosszú évszázadok alatt gazdag kultúrát teremtett a Kárpát-medencében.

1918-ban, az első világháború befejezésekor az ország területe 325 411 km2, lakossága 20 886 000 fő volt.

1920. június 4-én azonban valami végzetesen megváltozott.

Az első világháborút lezáró békeszerződések részét képezte a trianoni békediktátum.

A Párizstól nem messze található Nagy-Trianon palotában írták és íratták alá a háború győztes országainak vezetői azt a szerződést, melyet a magyarság sohasem tudott szívből, hanem csak kényszerből elfogadni. Az aláírás napján az egész ország gyászolt. Zárva maradtak az üzletek és az iskolák is, aznap nem volt tanítás. A napilapok gyászkerettel jelentek meg, több százezer ember vonult az utcára,hogy tüntessen Trianon ellen. A gyász jele volt az is, hogy félárbocra engedték az állami lobogót és két évtizeden át nem is húzták fel teljesen.

Magyarországtól óriási területeket szakítottak le, melyeket a szomszédos országok kaptak meg. Csehszlovákia, Románia,Ausztria, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, vagyis a későbbi Jugoszlávia.

Hazánk területe 92 863 km2-re zsugorodott, lakónak száma 7 615 000 főre csökkent. 3 000 000 magyar került a határokon kívülre, melyek sokszor családokat szakítottak el egymástól.

Mindez természetesen nem jelenti azt,hogy innentől kezdve azokat a nagy magyarokat,akik az elszakított országrészeken éltek, vagy a történelemkönyvekben nem szereplő mindennapi embereket ne tekintenénk magyarnak. Összeköt bennünket velük anyanyelvünk, közös történelmi múltunk.

Június 4-e nemcsak a szomorú trianoni eseményekre való emlékezés, hanem a nemzeti összetartozás napja is. Gondolatban és ha lehetséges, a valóságban is meg kell fognunk a határainkon kívül élő, kisebbségbe került magyar testvéreink kezét és ki kell fejeznünk azt, hogy összetartozunk.